Cégek
Ha ügyfeleik, munkatársaik számára kívánnak olyan többlet előnyöket biztosítani, amelyek úgy növelik megelégedettségüket, hogy ez cégük számára csak csekély költséget jelent, akkor egy bercode-dal ellátott ügyfél-, munkatársi kártya jelenti a tökéletes megoldást.
A mai szoros piaci versenyben egyre inkább előtérbe kerül az ügyfelek megtartása, illetve toborzása, valamint a munkatársi lojalitás erősítése.
Ennek egyik jól bevált eszköze az ügyfél-, illetve munkatársi kártya, amit már több ezer cég bocsátott ki az elmúlt években. A saját arculatú kártyák ugyan teljes egészében a kibocsátóról szólnak, de szélesebb körben nem jelentenek előnyt a kártyatulajdonosok számára, így - mivel azokat nem használják naponta - gyakran a fiók mélyén végzik. Nem tudnak hatékonyan versenyezni a többfunkciós kártyákkal (személyi, jogosítvány, bankkártyák stb.) a tárcába kerülésért, illetve ottmaradásért.
Egy ilyen program indulása után azonban hamar kiderült, hogy problémát okoz a humánerőforrás hiánya, illetve nem megfelelő szaktudása, valamint az, hogy néhány (tíz)ezer kártyatulajdonos nem jelent elég nagy potenciális vásárlóerőt a - főleg hálózati - kereskedők számára.
A megoldás: kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosító bercode-ok elhelyezése az - elsősorban digitálisan kibocsátott - kártyákon. Ez lehetővé teszi, hogy a kártya - alapfunkcióját megőrizve - több mint ezer kereskedőnél, illetve szolgáltatónál kedvezményeket, éves szinten akár több tízezer/százezer forintos megtakarítást biztosítson a ügyfeleik/munkatársaik számára.
Közvetlen megtérülés: A bercode-os kártyákat kibocsátó cégek/szervezetek a kiemelt elfogadóhelyeknél történő kártyahasználat után forgalmi jutalékokat kapnak, ezért - több ezer kártya kibocsátása esetén - a közvetlen bevétel meghaladhatja (akár többszörösen) a kártyaprojektbe fektetett összeget. A kártyakibocsátók vezetői minden reggel 8 órakor egy-egy automatikusan generált napi jelentésben is megtekinthetik az aktuális pénzügyi egyenlegüket, illetve az előző nap forgalmát.
A Bercode Platform a Kibocsátó Partnereinek több vezető és adminisztrációs munkatárs által, különböző jogosultsági szinteken elérhető webes adminisztrációs rendszert biztosít a kártyáik megrendelésére, a plasztik alapú kártyák gyártási/logisztikai folyamat követésére, illetve a bercode-jaikkal elért kedvezmények, valamint a generált jutalékok tételes megismerésére.
A kedvezményekre jogosító bercode-ok ára kártyánként - a kibocsátott darabszámtól és érvényességi időtől függően - csak néhány ezer (vagy akár csak néhány száz) forint évente, de ezek a díjak több éves előre rendezés esetén még tovább is csökkenthetők. Ezen kívül kiadásként csak a plasztikkártyák előállítási költsége merül fel abban az esetben, amennyiben nem megoldható a kártyák virtuális legyártása és kiküldése.
Amennyiben felkeltettük érdeklődésüket, és fontolgatják bercode-os kártyák kibocsátását, akkor kérjük, regisztráljanak be platformunkra! Ezen regisztráció semmilyen kötelezettséggel nem jár, bármilyen fizetési kötelezettség csak egy konkrét szolgáltatás megrendelésekor keletkezik.
A platformunk használatát megismerhetik support oldalunk segítségével is. Ha bárhol elakadnának, készséggel állunk rendelkezésükre a következő kommunikációs csatornákon.
